Németország a saint-germaini békeszerződés (1919) és annak az Anschlusst követő semmibevétele alapján akarta újradefiniálni a Magyarországgal való határát. Ezekben a tervekben úgy Muravidék, mind Rábavidék egyaránt szerepelt. Tágabb értelemben délkelet Európa újrarendezéséről volt szó (die Neuordnung Südosteuropas), mely során a Birodalom Bécs és más osztrák iparvidékek (Ostmärkische Industriegebiete) ellátása szempontjából fontos területeket szerzett volna meg. A terveket számos tanulmány, térkép és egyéb anyag mellett a sváb-német kulturális szövetség (Schwäbisch-deutscher Kulturbund) muravidéki helyi szervezeteinek megalapítása is előrevetítette már a háború kezdete előtt. Ezek a német falvak mellett Muraszombatban és még a vitathatatlanul magyar Alsólendván is megalakultak. A tanulmányok, amelyeket hónapokkal a támadás előtt dr. Helmut Carstanjen (Štajerska és Muravidék germanizálásának fő ideológusa) és a grazi Délkelet- Európai Intézete (Süddeutsches Institut) dolgozott ki és amelyek alapján a berlini Külügyminisztériumba küldött jegyzékek készültek, Muravidék Magyarország és Németország közötti felosztását követelték. Rábavidékre vonatkozó titkos terveket a Nyugat-Magyarország német részének beilleszkedése a Német Birodalomba című könyvecskében jelentették meg. Ebben a magyarországi német kolonizációt úgy mutatták be, mint időben folyamatos és területileg zárt „német falvak és városok láncát a Dunától a Muráig, Pozsonytól Szentgotthárdig”. Vas megyében Kőszegen és a környékén, valamint a Pinka patak völgyében és Szentgotthárdnál a Rába folyó völgyében éltek nagyobb számban németek. Mikor Magyarország a Háromhatalmi Egyezmény tagja lett, megváltoztak a tervek, Hitler lemondott Muravidékről és Muraközről.