A második világháború a szlovén történelem egyik legkritikusabb pillanatát jelöli. A négy megszálló rezsim – német, olasz, magyar és a horvát usztasa hatalom – a szlovéneket különböző államegységek között osztotta fel, etnikai értelemben halálra ítélték - a genocídium módszere használatának segítségével is. A második világháború egyik fő mozgatórugója az első világháború után meghúzott államhatárok revíziója volt. A revízió a kisebb nemzetek, így a szlovén nemzet kárára is történt. A megszállást és a felosztást követően Szlovénia területén a tengelyhatalmak államhatárai alakultak ki. A határokat kizárólag a területfelosztás és a szlovén nemzet tervezett, gyors és erőszakos eltüntetésének logikája szerint állították fel. Egyedül a Független Horvát Állam határa követte többé-kevésbé az egykori etnikai, illetve a régi közigazgatási határokat. Ez az egyetlen akkori határ, amely a mai napig megmaradt.

A Német Birodalomba Gorenjska, Koroška, Štajerska, Muravidék északnyugati és Dolenjska északi része került. Olaszország elfoglalta Notranjskát, Ljubljanát, Dolenjska megmaradt részét és Bela krajinát. Magyarország bekebelezte Muravidék nagy részét, a Független Horvát Állam pedig öt falut Posavjeben. Az elfoglalt területek közötti határok nem követték a történelmi, közigazgatási, illetve tartományi, valamint a nemzetiségi határokat. Az elfoglalt szlovén területek felosztásának menetéről nem volt külön konferencia, amelyen a megszállók a területek felosztásáról tárgyaltak volna. A döntést, hogy melyik terület melyik megszálló hatalomhoz fog tartozni, és hogy hol lesznek a határok, kizárólag Hitler hozta meg. A szövetségeseinek egyébként sok megjegyzése volt, melyeket általában nem vett figyelembe. A határvonalakat végül 1941. április 12-én határozták meg Hitler Jugoszlávia feldarabolását illető utasításai alapján. Minden megszálló a saját területén határokat állított fel, így választva el az egyes megszállt övezeteket. A határmegállapítás létrejöttekor a megszállók külön államközi szerződéseket írtak alá.